Szeretnél kitűnni a tömegből?
lennél más?
különbözőnek lenni mindig jó és hidd csak el, mindig megéri… Engedd meg, hogy elmeséljünk neked egy tanmesét.
Volt egyszer egy lime erdő, amely tele volt zöld és érett gyümölcsökkel. Az erdőben lakott egy lila lime, Limi. Limi mindig is zöld akart lenni, mint a társai, azt gondolta, hogy csak így lehetne boldog és ugyanolyan értékes. Minden reggel, mikor felébredt, boldogtalannak érezte magát és kereste a lehetőséget arra, hogy zölddé válhasson, de minden próbálkozása sikertelen volt.
Egy napon Limi úgy döntött, hogy felkeresi a bölcs erdőtündért, és megkérdezi tőle, hogyan teljesülhetne a vágya. Az erdőtündér meghallgatta Limi bánatát, kérését, majd azt mondta neki: „Limi, nem kell zöldnek lenned ahhoz, hogy boldog legyél. Te különleges vagy, mert lila vagy, és kitűnsz a tömegből. Ez tesz téged észrevehetővé és egyedivé.”
Limi szívéhez eljutottak az erdőtündér szavai, és rájött, hogy igaza van. Elkezdett büszke lenni a lilaságára, és rájött, hogy nem kell megváltoznia ahhoz, hogy boldog, sikeres és értékes legyen… Sőt!
Azóta boldogan él a lime erdőben, büszke arra, hogy lila, és tudja, hogy emiatt különleges a többi lime mellett.
Miután rájött, hogy a lilasága különlegessé teszi őt, Limi elkezdte felhasználni ezt az egyediségét. Az emberek, akik az erdőt járták, észrevették a lila lime-ot, és elkezdtek jobban odafigyelni rá. Limi nagyon boldog volt, hogy végre kiemelkedhet a tömegből, és megismerheti az embereket.
Emellett megtanulta, hogy a különlegessége nem csak a megjelenésében rejlik, hanem a viselkedésében és a személyiségében is. Segített társainak, ha kellett, és barátságosan viselkedett velük.
Rájött, hogy nem csak az a fontos, hogy ki vagy, hanem az is, hogy hogyan viselkedsz és hogyan használod az egyediségedet mások segítésére a saját hasznod mellett. Azóta Limi büszkén hordja a lila színét és mindig segít másoknak is felfedezni a saját különlegességüket és az abban rejlő lehetőségeket.
Mi is végigjártuk ezt az utat, voltunk zöldek a zöldek között. Sokszor és sokan inspiráltak minket utunk kezdetén is, és most is. De rájöttünk, hogy nem a mások által kitaposott, megálmodott, megalkotott úton érdemes járni, hanem egyedi ötlet alapján szívből-ésszel cselekedni és megvalósítani mindazt, ami bennünk rejlik. Bullshitnek hangzik, igaz? Egy kicsit az is. De szeretnénk, ha tudnád, hogy rengetegen vannak a „segítők” a piacon és sajnos nem mindig mondanak olyan jókat, mint az erdőtündér. Egy szó, mint száz: varázslatot és pálcacsapásra változást, meg sültgalambot sem ígérhetünk, viszont minőségi, pontos és hasznos szolgáltatást, segítséget igen. Ha változást szeretnél, vagy most indultál el utadon, keress minket bizalommal és segítünk megvalósítani álmaid vállalkozását! Bullshit… De mégsem. Minden szolgáltatásunkra elégedettségi garanciát vállalunk!
Mindig jusson eszedbe, és légy te is Limi, fedezd fel, mi rejlik benned és cselekedj. Mi segítünk.
Mert nem „botcsinálta” tanácsadók vagyunk, igazából nem is vagyunk tanácsadók…
Csapatunk sikeres vezetőkből, vállakozókból áll, akik egyesítették az erőiket, annak érdekében, hogy titeket, vállalkozókat segítsünk.
Célunk, hogy minimalizáljuk a kudarcokat és fejlesszük a vállalkozói kultúrát.
Rád vártunk! gyere és beszélgessünk!
ki a lime-ok vagyunk mi?
Túri Gábor
Üzleti tanácsadó, stratéga, projektmenedzserMérnök és műszaki menedzser végzettséggel, aktív felsőfokú német és tárgyalási szintű angolul nyelvtudással, 8+ év vezetői tapasztalattal rendelkezem, melyet nemze...Bővebben
Túri Gábor
Mérnök és műszaki menedzser végzettséggel, aktív felsőfokú német és tárgyalási szintű angolul nyelvtudással, 8+ év vezetői tapasztalattal rendelkezem, melyet nemzetközi kereskedelmi cégek hazai képviseleteinél Business Development Managereként szereztem. Vezettem, szerveztem újra 5-10 fős teameket, felépítettem a tartós piaci növekedés alapjait üzleti stratégiák kidolgozása mellett (stabil 15-20% növekedés/év) ERP és CRM rendszerek bevezetésével és azok teljeskörű menedzselésével. A sikeres növekedés alapja a pénzügyi elemzés, az üzleti tervezés, valamint menedzsment riporting világa. 7 évig dolgoztam egy ausztriai központtal rendelkező bankban, ahol üzemeltetési területen pénzügyi tervezéssel, riportálással foglalkoztam.
Az elmúlt 4 évben kimondottan projektmenedzserként dolgoztam egy 100%-ban magyar tulajdonú elektronikai K+F cégnél, ahol nemzetközi fejlesztési projektek (HW-SW) vezetését végeztem, valamint menedzsment szintű informatikai és üzletmenet fejlesztési projektek teljeskörű projektvezetését láttam el beleértve a rendszerek üzemeltetésének a felügyeletét is.
Munkám során, 15 év alatt megéltem több KKV céget, ahol a nem vagy nem időben meghozott tulajdonosi döntések következtében a cégek nehéz helyzetbe kerültek, melynek következménye a bezárás, kényszereladás vagy a radikális létszámleépítés lett.
Célom, hogy akár induló, akár évek óta működő vállalkozásodat tanácsadóként átsegítsem az indulás vagy a változás/fejlődés rögös útján, hogy elkerülhesd a fenti hibákat. Dönteni helyetted nem tudok, de segíteni abban, hogy legyen bátorságod olyan döntéseket meghozni, amivel a vállalkozásod sikeres lehet!
Te készen állsz a változásra?
Ha igen a válaszod, és a győztesek közé akarsz tartozni, akkor gyere és dolgozzunk együtt!
Jozifek-Szűcs Gitta
Tervezőgrafikus, webdesignerGrafikai tervezés – ez a két szó így együtt nagyon divatos lett a mai vállalkozói világban, pedig ha belegondolunk itt nem egy trendről van szó, korántsem. Minden, ami...Bővebben
Jozifek-Szűcs Gitta
Grafikai tervezés – ez a két szó így együtt nagyon divatos lett a mai vállalkozói világban, pedig ha belegondolunk itt nem egy trendről van szó, korántsem. Minden, ami körülöttünk van és látható, és ember alkotta, ennek köszönheti létezését. Ha nincs tervezés, nincs színes világ körülöttünk. Ez nem egy legenda, tény.
Szóval grafikus vagyok, igen. Írhatnék ide mindenféle jó dolgot, a szakmáról, a színekről, a formákról, bizonyítva ezzel (is) szakmai hozzáértésem, tudásom. Nem fogom megtenni! A miértje nagyon egyszerű. Nem akarok én meggyőzni senkit sem. Van egy csomó blog, szakmai csoport (pl a legnagyobb közösségi hálón), ahol mindenki (is) kompetenciáját bizonygatja, sajnos sok kolléga becsmérli egymást és folyik a küzdelem az ügyfelekért. Én ezt nem akarom. Sosem akartam ebben részt venni. Sem ebben, sem az árversenyben.
Úgy gondolom, ha van egy céged, márkád, amit szívvel – lélekkel csinálsz, működtetsz, akkor meg fogod találni azt az embert, aki ennek az egésznek olyan megjelenést ad, készít, amilyet megálmodtál.
Azt is gondolom, hogy bár sokat számít, nem feltétlenül a pénz, a munka ára kell, hogy eldöntse, kivel fogsz együtt dolgozni.
Én magamat adom, láthatod a portfóliómat is. Ilyen vagyok, mint ez az iromány, kissé nyers, de lelkiismeretes.
A munkám a hobbim. Imádom!
Szeretek alkotni, de nem szeretek robotként működni. Szeretek szabad kezet is kapni, de Rád, az instrukcióidra fogok hagyatkozni, és szükségem lesz az őszinte véleményedre is a tervezés során.
Ha velem fogsz dolgozni, számíthatsz a folyamatos kommunikációra, ami lehet, hogy néha egy – két napra megakad, mert kisgyermekes anyukaként nem egyszerű az élet. De el nem fogok tűnni, ezt megígérem.
kihűlt kávé
konzultáció
agyvérzés/nap
mojito
Miben utazunk?
Üzletviteli tanácsadás
Ha új vállalkozást indítanál, de nem tudod hogyan kezdj hozzá. Vagy csak elakadtál a meglévő vállalkozásodban, akkor az alábbiakban tudunk segíteni:
– üzleti startégia kidolgozása
– működésoptimalizálás
– projektmenedzsment
Nézd meg, hogyan dolgozunk
Webdesign/grafika
Kellene egy ütős arculat az induló vállalkozásodhoz? Már unod a meglévő céges designt?
Időnként mindenre és mindenkire ráfér egy kis vérfrissítés. Ahogy az autókat is faceliftelik 3-5 évente, hogy frissnek, újnak hassanak, a céged megjelenése se legyen kőkorszaki.
Online marketing
Végre elkészült az új csili-vili honlapod. Akkor most hogyan tovább? Hogyan találnak meg az ügyfeleid? A Google keresőben leginkább csak az első oldali találaltokat olvassák.
Ahhoz nyújtunk segítséget, hogy a weboldalad SEO optimalizált legyen, megtalálják a márkádat, és az oldalad minél előbb pénzt termeljen neked.
Tedd meg az első lépést!
Spórolunk neked
Minden kezdet nehéz. Különösen , ha üzletről van szó. A sötétben tapogatózol? Nem tudod merre indulj el? Miért pazarolnád az idődet, a pénzed, az energiádat?
Hogy mit?
%
%
%
%
Itt biztos válaszok várnak!
GGD Consulting & Design
Ahol a vízió valóssággá válik
Kapcsolat
+36 30 971 9692
+36 30 702 1499
rfq@ggdconsulting.hu
„Akár azt hiszed, hogy sikerülni fog, akár azt, hogy nem, igazad lesz”.
Henry Ford
Foglalj még ma konzultációs időpontot, és indulj el a siker útján!